A megtalált tárgyak sorsáról

Az elmúlt évtizedekben nagyon sok sikeres vándorkiállítást rendeztünk az ország nagy múzeumaiban, és kisebb települések művelődési házaiban egyaránt. Ezzel a jellegű tevékenységgel azért hagytunk fel, mert egyszerűen már nem fért bele a szabadidőnkbe a kiállítások építése, bontása, költöztetése. Egy állandó helyre van szükségünk, amely otthont ad az anyagnak, ami ott marad örökre.

Vannak néhányan, akik bírálják a munkánkat. Folyamatosan visszatérnek hozzánk azok az információk, amelyek néha igen kritikusak. Hazugnak csak azért nem nevezem, mert nem illik! Akik csupán kívülről figyelnek minket, egyszer sem kérdezték meg nyíltan, őszintén, mi történik a tárgyakkal, amelyeket megtalálunk?!

Megválaszolom hát itt, hátha olvassák?!

Sokakkal ellentétben, akik aukciós oldalakon adják-veszik a tárgyakat talán abban vagyunk mások, hogy mi nem adunk el semmit. Sokan vannak, akik szemében egy tárgy értéke könnyen forintosítható. Ezek általában nem tisztelik a tárgyat, csupán értékként tekintenek rá. Soha nem érdekelt a tárgy értéke, engem a története érdekel. Egy megtalált tárgy néha többet mesél el, mint egy ember. Minden tárgynak története van. Minden tárgyról tudom, hol került elő?! Én nem gyűjtő vagyok, valójában ezeket a tárgyakat sem tekintem az enyémnek. Azoké akik viselték! Azoké a településeken élőké, akiknél előkerült! 

A tárgyaim nem azért vannak velem, mert gyűjtöm őket. Nem kellenek! Már azok a tárgyak sem kellenek, amelyeket pénzért vásároltam össze! Semmit sem akarok elhozni onnan, ahonnan való! Hiszen ez az ottaniak történelme. Őket illeti! Mi csupán megkeressük, konzerváljuk, megőrizzük addig, amíg lehetőségünk nem lesz arra, hogy visszakerüljenek egy állandó kiállításba!

Az állandó kiállítóhely már meg van Mindszentpusztán. Már csupán arra várunk, hogy a felújítása, átalakítása megtörténjék! Amint megkapjuk, minden általunk megtalált és konzervált tárgy visszakerül oda ahová való! Visszaadjuk a Vértesnek! A későbbiekben megtalált tárgyak pedig folyamatosan bővíteni fogják a tárlat anyagát. Szóval nem igazán értem a kritikákat? Mi a probléma azzal, ha a tárgyak nem a földben rohadnak el, hanem egy állandó helytörténeti kiállítás anyagát gazdagítják?! Mi a probléma azzal, hogy a kutatásainkról folyamatosan nyilvánosan beszámolunk?! Maximálisan biztosítjuk, hogy átláthatók legyünk! Az eredményeinkről cikkezünk, videókat készítünk, könyveket adunk ki. Mi itt a gond!? Mit kellene még tennünk?!