Események 1945. márc. 6—15

Március 12-én 13-án a német csapatok — mint már említettük — Velencei tó és Sió csatorna közt mindenütt támadlak. Elkeseredett és veszteségteljes harcok árán sikerült a szovjet csapatokat visszaszorítani, de a szovjet védelem mélységében áttörést nem értek el. A Velencei tótól délre bevetett friss orosz gyalogsági erők új védőállásokat építettek ki, ahol az elhárítás lényegesen megerősödött. A minden harcászati mozgást bénító sár ellenére erőszakolt támadás több sikerre vezetett volna, ha a német gyalogos hadosztályok, valamint SS csapatok között meg lett volna a szükséges vezetési összhang és együttműködés. Ez azonban több helyen félremagyarázhatatlanul hiányzott, amint azt a II. SS páncélos hadtest késlekedése is mutatta a főtámadás megindulásakor, március 12-én a 44. "Hoch und Deutschmeister" gránátos hadosztály részeiből meg SS páncélos részekből álló és Wislizeny Sturmbandführer vezetése alatt álló harccsoport kísérelte meg a Sárkeresztúr-i fontos útcsomópont elfoglalását. Ehhez a 44. H. u. D. hadosztálytól balra lévő II. SS páncélos hadtest csapatai nem csatlakoztak, így a kezdetben lendületesen előre vitt támadás az együttműködés hiányában elakadt. Majd márc. 13-ra virradó éjjel a jobb szomszéd "Leibstandarte Adolf Hitler" SS páncélos hadosztály "menetelt ki" az arcvonalból anélkül, hogy a Deutschmeistereket tájékoztatta volna ("Die 44. Inf. Division", 348. oldal). — Hasonló esetek más helyen is előfordultak. A III. né. páncélos hadtest támadása sem jutott előre, noha a németeknek sikerült beékelödniük a 27. szovjet hadsereg első állásaiba.

A Heeresgruppe Süd benyomása szerint áttörő támadás csak akkor vezethet sikerre, ha minden rendelkezésre álló erőt feszesen összefogva, egyetlen súlyponti irányban alkalmaznak, — feltéve, ha a harckocsik alkalmazását a terepviszonyok is megengedik. A Hgr. Süd a leghatásosabb előtörési irányt a Velencei tó és Sárvíz-csatorna között délnyugat felé, Dunaföldvári irányba vélte. Ezt az irányt látta a páncélosok számára is legelőnyösebb terepnek.

A Hgr. Süd megítélése szerint a Dunaiföldvár irányú páncélos előretöréssel kettészakíthatja a szovjet erőket és elvághatja azokat legfontosabb hátsó összeköttetéseiktől, majd a Dunára támaszkodva, a Duna, Dráva és Balaton között álló szovjet erőknek mélyen а hátába törhet előre.

Mérlegelés tárgyát képezte, hogy ehhez az előretöréshez az 92. né. motorizált dandárt és a 13. SS páncélos hadosztályt a 2. né. páncélos hadosztályt a 2. né. páncélos hadseregtől ide csoportosítják át. Az átcsoportosítások kb. két napot vettek volna igénybe, hogy a támadás márc. 20-án ismét megindulhasson. Erre azonban már nem került sor.

A támadás első hét napján a szovjet erők harctevékenysége arra összpontosult, hogy a betörési helyeket a Balaton, Sárvíz-csatorna és Velencei tó (között a 27. hadsereg kötelékeinek előre vonásával, valamint két gyors köteléknek Budapest és Dunaföldvár térségéből történt átcsoportosításával elreteszelje, az elhárítást pedig minden összefüggés nélküli helyi ellentámadásokkal vezesse. Március 13-a volt az az időpont, amitől kezdve nagyobb szovjet erők tervszerű ellentámadásai a Sárvíz-csatornától keletre levő páncélos élek, valamint a Sió csatornán alakított hídfők ellen már érezhetővé vált.

Az átkelés megnehezítésére Tolbuhin marsall kinyittatta a Sió csatorna zsilipéit Siófoknál, aminek következtében a csatornában 60 cm-el emelkedett a víz szintje. Harcba vetette tiszti kiképző ezredét, a 17. légi hadsereg parancsnokát pedig utasította, hogy bombázó és csatarepülő kötelékek mérjenek ,,csapásokat" a német-magyar átkelő helyekre. Az intézkedésekkel sikerült itt a szovjet csapatok védelmét megszilárdítani. A Sió csatorna mentén Balatonszabadi, Siómaros, Mezőkomárom szakaszon, az I. né. lovas hadtest jobb szárnyán, a magyar 25. gyalog hadosztály harcolt és igen derekasan megállta a helyét.

Ugyanekkor Székesfehérvár és Zámoly között а IV. SS páncélos hadtestnek a 6. né. páncélos hadosztály átcsoportosításával meggyengített arcvonalszakaszán, Mór és Magyaralmás között, gyenge ezredcsoport erejű magyar kötelékek, az 1. huszárhadaszály és 2. magyar páncélos hadosztály állottak; előttük az oroszok erőátcsoportosításokat hajtottak végre.

A Heeresgruppe Südnek előbb említett, Dunaföldvár általános irányú összefogott támadási szándékával Guderian vezds" az OKH vezérkari főnöke is egyetértett, de döntés márc. 13-án még nem történt, előbb a márc. 14-i eseményeket kívánták megvárni.

Márc. 14-e, — miután a 6. és 1. né. páncélos hadosztályoknak sem sikerült, a támadást ismét mozgásba hozva, előre törniük —, Simontornya térségében. Ezzel szemben az oroszok leplezetlenül felfedték ellentámadó szándékukat. Márc. 13-án Székesfehérvár és Zámoly közötti arcvonalszakasz mögött észlelt mozgások nem hagytak kétséget afelől, hogy ott új szovjet erők ellentámadásra készülnek. A mélységből Budapest, Budaörs, Bicske térségből, súllyal délnyugati irányban Zámoly és Csákvár felé, részekkel pedig a Vértes hegység felé mintegy háromezer gépjárműből álló szovjet oszlopok mozgását figyelték meg.

A várható szovjet ellentámadás fő irányát a Heeresgruppe Süd Zámolytól délnyugatra várta, feltételezve azt a szovjet szándékot, hogy a Balaton irányába vezetett támadással akarja elvágni Székesfehérvár térségéből a páncélos erők hátsó összeköttetéseit. A Hgr. Süd azt is lehetségesnek tartotta, hogy az ellenséges mozgások márc. 14-én nemcsak a Budapest térségében gyülekezett gyalogos erőik előre vonását jelentik, hanem a 6. szovjet gárda-páncéloshadsereg, valamint a "Plijev" gyors csoport részei is errefelé mozognak. Támadásuk megindulása "menetből" március 15-én vagy 16-án már lehetséges is volt.

A Heersgruppe Süd főparancsnoksága tehát a szovjet támadó szándékot és annak főirányát helyesen ismerte fel. Annál inkább megmagyarázhatatlan és elcsodálkoztató az, hogy a szovjet erőket alábecsülte, a várható támadás elhárítására idejében mit sem tett, az ellenrendszabályakkal pedig elkésett. A Hgr. Süld., Balck pc. tbk-al, a 8. né. hadsereg parancsnokával együtt, továbbra is mereven kitartott, ama szándék mellett, hogy az I. és II. SS páncélos hadtesttel, valamint a III. né. pc. hadtesttel feszesen összefogottan Dunapentele és Dunaföldvár felé áttör a Dunához. Ezt március 20-i kezdettel tervezte végrehajtani, noha már márc. 11-én a III. né. páncélos hadtestnek északi baloldalát, amely a 6. né. pc. hadosztály kivonásával már meggyengült, Székesfehérvár, Mór körzetében erős szovjet lövész és gyorsanmozgó egységek támadása fenyegette. Azok támadólagos fellépése esetén az elhárításra az I. SS pc. hadtestnek kellett felkészülnie.

Megjegyezzük, hogy a 6. SS páncélos hadsereg parancsnoka, Sepp Dietrich Waffen-SS vezérezredes, aki nem becsülte le a légifelderítéssel is megállapított és Csákvár-Zámoly térségében előre gyülekező szovjet erő csoportosítást, nagyerejű szovjet támadással számolt. Célszerűnek tartotta, hogy páncélos hadseregének erői "megfordulva" és a várható szovjet ellentámadás oldalába törve, verjék szét a gyülekezés alatt álló szovjet erőket. Dietrich vezds. tehát lényegében az eddigi támadás beszüntetése mellett volt.

Március 15-én sem sikerült a támadást újból lendületbe hozni.

A Heeresgruppe Süd javaslatát, hogy az I. SS. pc. hadtestet észak felé, a II. SS pc. hadtestet és a III. né. pc. hadtest mellé, a Sárvíz-csatornától keletre átcsoportosíthassa, Hitler avval az indoklássál vetette el, hogy annak továbbra is a Sió-szakaszon kell támadnia. Aggódott, hogy azt a Heeresgruppe Süd észak felé fogja alkalmazni. A Székesfehérvártól északra előre gyülekező szovjet erőcsoportosításnak Hitler sem tulajdonított nagyobb jelentőséget. Hitler csak Guderian vezds. ismételt kérésére járult hozzá az I. SS. pc. hadtestnek átcsoportosításához, avval a hozzáfűzéssel, hogy azt két-három nap alatt végre kell hajtani, mert a csapatokra más helyen is szükség van. Hitler nyilván a Hgr. Südtől északra húzódó arcvonalra, tehát a Kárpátoktól északra levő területre gondolt! (Hgr. Süd napló)

Március 15-én a német-magyar arcvonal északon általában a Vértes hegység gerincvonalát (Csákivár 429 mag. pont, 420 háromszög, pont, Rezsővár vadászlak, Magyaralmás É. 165 mag. pont) követte, majd Zámolytól délre Borbála puszta, Gombócleső 153-as háromszög. pont, Csala, Pákozd dél vonalban haladt, — onnan Gárdony, Csiribi major, Seregélyes K. 2 km 445 mag. pont, Sárosd Ny., Csillag major, Sárkeresztúr, Kálóz vonalában húzódott, — innen 25 kilométert előre ugorva, a Sárvíz-Malomcsatorna mentén Hatvan pusztán át Simontornyáig, délen általában a Sió-csatorna vonalában haladt a Balatonig, kisebb-nagyobb, zászlóalj erejű hídfőállásokkal a Sió-csatorna déli partján Simontornyánál, Szabadhídvégnél és Ádándnál.

A 6. német hadsereg ("Balck hadseregcsoport") arcvonala mögött a Dunától délre a 37. SS lovas hadosztály volt beérkezőben, általában Komárom, Győr kirakókörzetben, — attól délre, Pápa, Celldömölk, Jánosháza, Devecser térségében a 232. né. páncélos hadosztály és a 208. harckocsi osztály, Pápa térségben pedig a "Szt. László" hadosztály állottak felfrissítés alatt a Heeresgruppe Süd tartalékjaiként.

Az OKW március 7-i tájékoztatása szerint márc. 12-ig be kellett volna érkezniük az SS Führungshauptamt-tól: a 18. SS páncélgránátos "Wiking" hadosztálynak, a 32. SS "Január 30." pc. hadosztálynak és a 31. SS önkéntes páncélgránátos hadosztálynak, valamint az "OB-Südwest"-től Olaszországból a 715. né. gyaloghadosztálynak (OKW napló).

A nagy veszteségek árán folytatott támadás sikertelensége a német csapatok, különösen az SS alakulatok erkölcsi színvonala lazulásához vezetett. Március 15-én esőre az SS hadosztályok is meggyőződtek arról, hogy a további támadás kilátástalan, és több egység megtagadta, hogy rohamra induljon a sárban. Gudenián vezds., az OKH vezérkari főnöke írja könyvében: "Nem volt többé semmi kilátásunk átütő sikerre. Az SS hadosztályok mindeddig megőrzött jó harci szelleme is összeomlott. A még mindig kitartóan küzdő páncélosok fedezete alatt, paramcs ellenére, egész egységek vonultak vissza. Ezekre a hadosztályokra nem lehetett többé számítani." Hitlert ezek a jelentések úgy érték, mint derült égből a villámcsapás. Féktelen dührohamában megparancsolta, hogy le kell venni egyenruhájukról a nevével ellátott karjelzést. Evvel a paranccsal először Guderian vezds-t akarta Magyarországra küldeni, aki ezt a feladatot nem vállalta, hanem az éppen a főhadiszálláson tartózkodó és az SS csapatok fegyelméért felelős Himmlert bízta meg a végrehajtással (Guderian: "Erinnerungen eines Soldaten", 1951, 381. otldal).

A Dráván át vezetett "Waldtenfel" támadó vállalkozás sem vezetett a remélt eredményre, hogy kihatással lehetett volna a főerők és a 2. német pc. hadsereg támadó harcaira, — annak ellenére, hogy új erők partváltása a Dráván át a hídfőállásokba (két 8 tormás kompon) az ellenséges légitevékenység ellenére is általában zavartalanul folyt. Itt márc. 6-a és 10-e között a szovjet-bolgár-jugoszláv erők (11. -és 13. bolgár gyalog hadosztály, 84. szovjet hadosztály és XII. jugoszláv felszab. hadtest csapatai) a harcok során 1300 halottat 400 foglyot és 5 harckocsit vesztettek, míg a németek vesztesége 449 halott és 1400 sebesült volt (OKW napló).

Márc. 12-én a 57. szovjet hadsereg (pk. Sarohin altbgy.) által sebtében Pécs térségébe irányított СХХХIII. lövész hadtestnek <84. és 122. löv. hadosztály) ellentámadása Harkány, Drávaszabolcs irányába, a hídfők ellen, már érezhetővé vált, majd a németek további előretörését meg is állította. A még aznap a hídfőkbe irányított új erők (egy kozák lovasezred, egy gyalogzászlóalj és 2 tüzérosztály) harcba lépése a szovjet ellentámadást a Valpovo-i és Drávaszabolcsi hídfők, majd márc. 11-én Barcs ellen megállította.

Löhr vezds., a Heeresgruppe "E" főparancsnoka, a kozák lovasság harcbavetésének időpontját magának tartotta fenn, abban a reményben, hogy eredményes lovastámadásra majd kedvező terepadottságok mellett nyílik lehetőség. Erre azonban nem került sor. Márc. 14-én sikerült a szovjet erőknek a hídfőállásokat mindjobban leszűkíteniük.

Mint az előbbiekben már említettük, a 2. né. páncélos hadseregnek többszöri átcsoportosítás után sem sikerült Nagybajom térségéből északkeleti irányba előre jutnia, hogy a Sió-csatorna déli oldalán levő hídfőkből előre törő német I. lovas hadtesttel a kapcsolatot fölvehesse és evvel sikeresen együttműködhessék (OKW napló alapján).

Március 15-én -súlyos veszteséig érte a német vezetést.  Angolszász légierők sikeresen bombázták a Szőnyi kőolaj finomítót, ami a magyar üzemanyagtermelés 70 százalékát képviselte és amelyre a Heresgruppe Süd és a Hgr. Mitte üzemianyagellátása nagyrészt támaszkodott (OKW napló).

Felhasznált irodalom: Darnóy Pál, Hadak Útján, 1974